Forrás: MTI, Hír TV
Rendőrök vezették ki a devizahiteles tüntetőket a képviselői irodaházból – adta hírül a HírTV. A spontán demonstráció azután alakult ki a Képviselői Irodaház portájánál, hogy péntek délelőtt a Nem Adom A Házamat Mozgalom képviselőit nem engedték be egy devizahitelekkel kapcsolatos, Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő által szervezett kerekasztal-beszélgetésre az épületbe. Elállták a bejáratot, hangoskodtak – például megafonon „gyilkosok!”-at skandáltak.
A Hír TV információi szerint a jobbikos Z. Kárpát Dániel tárgyalt velük, de nem tudta rávenni a megjelenteket arra, hogy hagyják el az épületet. Élőben bejelentkező tudósítójuk, Császár Attila arról is beszámolt, hogy az egyik kivezetett tüntető egy másik ajtón visszaosont az épületbe, és újból megafonba kezdett kiabálni, de végül ismét kivezették. A helyzet normalizálódni látszik, egyelőre nem tudni, egy másik helyszínen folytatják-e a tiltakozást – mondta el a tudósító.