Úgy terjed a magyarellenesség, mint a sertésinfluenza

Forrás: MTI

A sertésinfluenza járványához hasonlóan terjed a magyarellenesség a volt kisantant országaiban: Romániában már a vezető magyar hivatalnokok felét elbocsátották és a folyamat tovább tart, a legsötétebb Ceausescu-korszakra emlékeztet – mondta Tőkés László EP-képviselő kedden Budapesten. A kialakult helyzetről Sólyom László köztársasági elnökkel is tárgyal kedden Budapesten. A romániai magyar köztisztviselők elbocsátásának ügyéről tájékoztatták az Európai Bizottság elnökét, az Európai Parlament vezetőjét és a soknyelvűségért felelős uniós biztost is – tette hozzá. Tőkés László az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának is beszámolt a kialakult helyzetről. Tőkés László arról is beszélt, hogy a magyarság vészesen fogyatkozik Romániában, a székelyföldi betelepítések tovább folynak, ennek hátterében a kormány és az ortodox egyház áll. Szabó Vilmos külügyi államtitkár azt mondta: a magyar diplomácia dolgozik a romániai magyar hivatalnokok elbocsátásának ügyében, s a háttérben zajló tárgyalásokon keresik a megoldást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!