Új egyensúlyra, új társadalmi szerződésre van szükség

Forrás: inforadio.hu

Új egyensúlyra, új társadalmi szerződésre, az állam megerősítésére és új közteherviselési rendszer kialakítására van szükség. Megbuktak a piaci fundamentalizmus képviselői, de azoknak sincs esélyük a sikerre, akik az állami hedonizmus hívei – mondta a Magyar Tudományos Akadémián rendezett konferencián a Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf István az InfoRádiónak úgy nyilatkozott: e célokat döntően az új generáció tudja megvalósítani.
 
Ennek az új egyensúlynak a része, hogy a rövidtávú gondolkodást egy fenntartható, hosszú távú stratégiai gondolkodás váltja fel, amelyik azzal számol, hogy a humán és környezeti erőforrásokkal értelmesen kell gazdálkodni – tette hozzá Stumpf István.

A politológus szerint nem elég nagy többséggel megnyerni a választásokat, mert a problémák sokkal összetettebbek annál, hogy azokat egy választási győzelemmel vagy akár csak egy kormányzati ciklus alatt orvosolni lehessen.

A megoldandó problémák közé sorolta az alkotmányos változásokat, az egészségügy átalakítását, és azt, hogy Magyarországon felborult a generációk közötti egyensúly, emiatt deformálódott a közteherviselés rendszere, amelyet szintén át kell alakítani.

Ezekhez a feladatokhoz a társadalmi szereplőknek hosszú távra ható, időnként a saját érdekeiket is mérséklő magatartást kell mutatniuk – jelentette ki Stumpf István, aki úgy látja, egy új társadalmi szerződésre van szükség. Az, hogy ez mikor válik a politikai kultúra elemévé, az új generációtól függ, amelynél ez a fajta gondolkodásmód sokkal erőteljesebb, mint az idősebb politikusi nemzedéknél – fűzte hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!