Forrás: MTI
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hallgatóinak felkészültnek kell lenniük a maguk szakterületén, de az is fontos, hogy a rendszerben is tudjanak gondolkodni, ismerjék a közszolgálat teljes képét – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az NKE tanévnyitó ünnepségén Budapesten, az Orczy parkban.
A honvédelmi tárcavezető elmondta: az egyetem előtt álló év legfontosabb fejleménye a nemzetközi kar létrehozása, amellyel a diplomataképzés is megjelenik az intézmény keretein belül, s ezzel teljessé válik a közszolgálat területének lefedése. Emellett folytatják a Ludovika Campus fejlesztését is, tervük, hogy a jövőben a honvédtisztképzés is visszakerülhessen az ősi alma materbe.
A miniszter – utalva az ukrán válságra – úgy fogalmazott: új időszámítás kezdődött. A múlt héten Walesben tartott NATO-csúcson történelmi döntések születtek, ennek nyomán Magyarország is növelni fogja a védelmi kiadásokat, modernizálják a Magyar Honvédséget, az erre évek óta készen álló tervek megvalósítását felgyorsítják – emelte ki Hende Csaba.