Forrás: MTI
Újabb 300 millió forintot hagyott jóvá útfelújításokra, valamint a közvilágítás korszerűsítésére csütörtöki ülésén Szombathely közgyűlése, ezzel az idén a városban önkormányzati forrásbó zajló közterületi felúíjítások értéke meghaladja az 1 milliárd forintot.
Puskás Tivadar ,Szombathely kereszténydemokrata polgármestere hangsúlyozta: a fejlesztéseket az teszi lehetővé, hogy az állam átvállalta a város adósságát, ami szavai szerint olyan többszáz milliós fejlesztések előtt nyitja meg az utat.
Az ellenzék szerint noha egyetértenek a felújítási programmal, az szavaik szerint most kampánycélokat szolgál, és szerintük felelősebb gazdálkodás mellett már korábban is végre lehetett volna hajtani.
Németh Kálmán (MSZP-SZTKE) kijelentette: a felújításokra költhető többletpénz értékes ingatlanok eladásából származik.
A közgyűlés által megszavazott 300 millió forintból önkormányzati utak és járdák újulnak meg, buszmegállókat építenek, illetve helyeznek át, parkolók burkolatát erősítik, gyalogos átkelőhely megvilágosítását teszik biztonságosabbá.