Forrás: mno.hu
Habár Illés Zoltán államtitkár Szél Bernadett LMP-s képviselőre tett sértő megjegyzése egységfrontba tömörítette a baloldal képviselőnőit, egy kormánypárti politikusnő megalázása már semmi hasonlót nem vált ki. Emlékezetes, Illés parlamenti felszólalásában fogalmazott úgy: „Attól, hogy ön szép, még nem következik, hogy okos is.” Kijelentése után több frakció és párt női tagjai tiltakoztak. Ám amikor Szilágyi László – Bajnai Gordon párttársa – a napokban egy tatabányai lakossági fórumon többször is megismételte „a szőke női hang” kifejezést, egyértelműen Selmeczi Gabriellára, a Fidesz szóvivőjére utalva, már nem, vagy alig emelték fel a szavukat. Azt is csak a Magyar Nemzet megkeresésére.
A teljes cikk a Magyar Nemzet szombati számában olvasható.