Újabb csepp az elfolyatott milliárdok feneketlen tavában

Forrás: Objektív Hírügynökség

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűncselekményének elkövetése megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya egy 44 és egy 57 éves budapesti, valamint egy 63 éves szolnoki férfi ellen – értesült az Objektív Hírügynökség a BRFK kommunikációs osztályától.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2007. május 14-én egy országgyűlési képviselő jelezte a hatóságok felé, tudomása van arról, hogy a MÁV Cargo Zrt. tulajdonában lévő 2 000 darab még futóképes vagy kis javítással még azzá tehető vasúti kocsit adtak el, feltehetőleg törvénysértő módon. Egyben kérte annak vizsgálatát, hogy az értékesítéssel összefüggésben az állami vagyonban milyen mértékű kár keletkezett.

A nyomozás során beszerzett adatok és szakértői vélemények alapján megállapítást nyert, hogy a 2 000 darab teherkocsi hulladékáron történő értékesítése nem volt indokolt, az eladással okozott anyagi kár meghaladja az egymilliárd forintot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!