Újabb kétmilliárdért népszerűsíti magát a kormány

Forrás: mno.hu

Az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egymilliárd forintot pocsékol el arra, hogy az olimpia idején különböző bevásárlásokkal népszerűsítse a kormány munkáját, az „úgymond nemzeti fejlesztés” eredményeit – jelentette ki Balsai István, a Fidesz politikusa mai sajtótájékoztatóján. A részletekről szólva a képviselő elmondta: a napokban jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, hogy a kormány újabb csaknem 583 millió forintot fordít úgynevezett kreatív médiatevékenységre, amellyel szintén saját magát kívánja népszerűsíteni. Megemlítette azt a szerdai hírt is, hogy a kabinet újabb 300 millió forintot szán „média-bevásárlásra”, reklámakciókra. Az elköltött összeg összesen mintegy kétmilliárd forint, amit a kormány 2-3 hónap alatt fog „szétszórni arra, hogy a saját gyalázatos tevékenységével szemben megpróbálja elhitetni az adófizetőkkel és a választókkal, minden rendben van” – fogalmazott a politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!