Újabb milliárdokat szórnak el

Fittyet hánynak a válságra a Honvédelmi Minisztériumban (HM), és továbbra is milliárdos értékű beszerzéseket indítanak el, szakértők szerint sokszor fölöslegesen. A Magyar Nemzet a közelmúltban számolt be arról, hogy több mint hétmilliárd forintot kívánnak elkölteni a honvédség 7700 szovjet gépkarabélyának korszerűsítésére, miközben a szakemberek szerint ebből az összegből a világ legjobb kézi fegyverei is megvásárolhatók.  

A Magyar Nemzet most megtudta, hogy a szaktárca hárommilliárd forintért kívánja lecserélni a bérszámfejtő pénzügyi számítógépes rendszerét. A szakértők szerint a váltás azért is értelmetlen a válság kellős közepén, mert a jelenlegi rendszer is jól működik, a fejlesztésére és a karbantartására évente százmilliókat fizettek ki az adófizetők pénzéből.
. A beszerzés ráadásul egy több mint tíz éve meglévő és üzemelő információs rendszer leváltására irányul, amellyel lényegében eddig is akadály nélkül látták el a szükséges feladatokat a HM-nél és a Magyar Honvédségnél.

További részletek a Magyar Nemzet mai számában olvashatók.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!