Újabb törvényt küldött vissza Sólyom László

Forrás: MTI

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról szóló törvényt Sólyom László köztársasági elnök – tudatta közleményében a Köztársasági Elnöki Hivatal.

A kommüniké szerint az államfő azért nem írta alá a jogszabályt, mert többek között nem értett egyet azzal, hogy a törvény egyes rendelkezései 2009. december 31-e és 2011. január 1-je között hat különböző időpontban lépnek hatályba.

Sólyom László szerint a törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatoknak a benyújtása és elfogadása ellentétes volt a házszabállyal, és álláspontja szerint az is elfogadhatatlan, hogy a közbeszerzési törvényt úgy módosítja az Országgyűlés, hogy az erre irányuló javaslatokat sem a közigazgatási egyeztetésen nem tárgyalták meg, sem a közbeszerzéssel foglalkozó hatóságok nem véleményezhették.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!