Újranyitotta a chicagói magyar főkonzulátust Szijjártó Péter

Forrás: MTI

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön újranyitotta a 2009-ben bezárt chicagói magyar konzulátust.

A tárcavezető az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a főkonzulátus mind gazdasági, mind nemzetpolitikai szempontból kiemelkedő jelentőségű, hiszen az amerikai Középnyugaton, Chicago környékén egy 35-40 ezres magyar közösség él. Ráadásul a régióban számos olyan vállalat működik, amelynek már vagy van magyarországi tevékenysége, vagy ilyen beruházást tervez.

„Azért volt fontos a főkonzulátus megnyitása, hogy az itteni jelentős magyar közösség kapcsolatát az anyaországgal gördülékenyebbé és könnyebbé tegyük, valamint hogy egy olyan gazdasági jelenlétet tudjunk itt felmutatni, amelynek nyomán közvetlenül tudunk kapcsolatban lenni az itteni nagyon jelentős vállalatokkal" – mondta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai Középnyugat a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok szempontjából kiemelkedő szerepet játszik, egyebek között abban is, hogy Magyarország tavaly 20 százalékkal tudta növelni az Egyesült Államokba irányuló kivitelét.

„Ezzel rekordot döntöttünk és először volt magasabb az Egyesült Államokba irányuló exportunk, mint az Oroszországba irányuló" – hangsúlyozta.

A tárcavezető rámutatott arra, hogy Magyarország az idei első fél évben még 3 százalékkal tudta növelni amerikai exportját.

„A főkonzulátustól azt várjuk, hogy a gazdasági érdekérvényesítésünk még eredményesebb legyen, a helyi jelenlét miatt gyorsabban tudunk a befektetői igényekre reagálni és azokat gyorsabban be tudjuk csatornázni" – jelentette ki.

A miniszter beszámolt arról is, hogy tárgyalt a helyi magyar szervezetek és intézmények vezetőivel. Tervei szerint pénteken üzletemberekkel és Rahm Emanuel chicagói polgármesterrel találkozik majd.

Kitért arra, hogy az előző kormány 2009-ben zárta be a chicagói főkonzulátust, ami ellen a helyi magyar szervezetek levélben tiltakoztak. Mint mondta, a főkonzulátus újranyitási ünnepségén mintegy másfél százan vettek részt, döntően magyarok.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!