Újratárgyalná székházszerződését a Magyar Televízió

kdnp.hu<br />Forrás: MTI

Újratárgyalná székházbérleti és -üzemeltetési szerződését a Magyar Televízió (MTV) – közölte az MTI-nek nyilatkozva a közmédium ügyvezetője. Medveczky Balázs elmondta: a köztelevíziónak elemi érdeke, hogy a nyár közepén birtokba vett, modern, televíziózás céljára kialakított, integrált gyártóbázison működjön tovább, ehhez azonban jelentős díjcsökkentést kell elérniük.

Az újabb tárgyalásokra azért van szükség, mert a jövő évi büdzsé tervezetében a köztelevízió központi forrásait több mint 7 milliárd forinttal csökkentenék, sőt egy módosító indítvány szerint teljes egészében elvonnák a bérleti díjra is fordítható 9,5 milliárd forintos céltámogatást.

Az MTV ügyvezetője arról is beszámolt, hogy elkészült a jövő évi állami források jelentős csökkenésére válaszoló MTV-s intézkedéscsomag tervezete, amelyet egy-két héten belül terjesztenek az intézményt felügyelő kuratórium elnöksége elé. A lehetőségek között szerepel a labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogainak eladása. Hasonló sorsra juthat a 2010-es budapesti úszó- Európa-bajnokság is. „Pénzinjekciót jelenthet”, ha eladják és visszabérlik idén vásárolt informatikai hálózatukat, vagy ha átalakítják az idén 1,2 milliárdba kerülő regionális hálózatot, amelynek fenntartása „nem a médiatörvény által előírt feladat, hanem felvállalt küldetés.”

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!