Forrás: MTI
A nemzet és a közösség érdekében végzett tevékenységet elismerve állami kitüntetéseket adott át augusztus 20. alkalmából Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete hétfőn öt szlovákiai magyar közéleti személyiségnek.
Ardamica Ferenc írónak munkássága elismeréseként, Kvarda Józsefnek, a nagyszombati megyei önkormányzat alelnökének pedig a szlovákiai magyar önkormányzatiság kialakítása érdekében végzett munkájáért a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozták. B. Kovács István muzeológus a nemzeti kultúra megtartásáért és ápolásáért, Pék Zoltán újságíró pedig a tárgyilagos tájékoztatásért a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben, Banyák István nyugalmazott prímás a roma zene műveléséért és a fiatal roma tehetségek gondozásáért a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
„Öt olyan embernek adhattuk át ezeket a kitüntetéseket, akik ugyan az élet különböző területein dolgoznak, ám az ő és a hozzájuk hasonlók tevékenysége nélkül nemigen hallhatnánk magyar szót a Kárpát-medencében" – mondta az MTI-nek a nagykövet.
Hétfőn és a hétvégén több tucat rendezvénnyel és ünnepségsorozattal emlékeztek az államalapító Szent Istvánra a Felvidéken.
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) a párkányi Művelődési Házban rendezett ünnepséget. Berényi József az MKP elnöke a megemlékezésen arról beszélt, hogy Szent István biztosította a magyarság megmaradását a Kárpát-medencében, és most - a népszámlálás adatainak tükrében – hasonló feladat vár a szlovákiai magyar közélet képviselőire is. Az MKP politikusa szerint ma hasonló bölcsességre, bátorságra és körültekintésre van szükség, mint ezer évvel ezelőtt. „Bátrabban és merészebben kell hozzáállni a felvetődő kérdésekhez, nem elég a nyelvhasználat ügyével foglalkozni, intézménybővítésre van szükség a megmaradáshoz" – szögezte le Berényi József.
Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke a Somorján tartott Szent István Napok keretében a Szent István-szobor megkoszorúzásán vett részt még szombaton. Az államalapító királyra emlékezve Bugár Béla kiemelte: Szent István olyan modern államot hozott létre, melynek alapjai még ma is állnak. „Ezért is fontos, hogy erről a határon túl is megemlékezzenek azok a magyarok, akik még magyarnak érzik magukat" – fogalmazott a Most-Híd politikusa.