Utcahosszal vezet a Fidesz

Forrás: MTI

Októberről novemberre alig történt változás a pártok támogatottságában – derül ki a Medián novemberi közvélemény-kutatásából, amelyet a Heti Világgazdaság (HVG) számára készített.
Az 1200 fő személyes megkérdezésével november 6. és 10. között készített felmérés a HVG legfrissebb számában jelent meg. A cikk szerint májusban, az EP-választási kampány finisében még a teljes népesség 48 százaléka szavazott volna a Fideszre, azóta kisebb hullámzásokkal tarkítva lassan mérséklődött a támogatottsága, november elejére 43 százalékra.

A Fidesz így is „utcahosszal” vezet az MSZP (14 százalék) előtt, ráadásul a szavazóik elszántsága is jóval nagyobb a szocialistákénál, így a választani tudó biztos szavazók körében nem is csökkent a két párt közötti különbség: 66 százalék a Fideszre, 19 az MSZP-re szavazna. Az EP-választáson berobbant Jobbik szavazóinak száma sem nagyon változott az utóbbi szűk fél évben (7 százalék).

A hatalmas Fidesz-táborból lemorzsolódó szavazók valószínűleg a pártpreferencia nélküliek arányát növelték, ami április óta most a legmagasabb, 31 százalék – írja a lap. A politikusok népszerűségi listáján újra Sólyom László került az élre, akit öt fideszes vezető követ.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!