Választási regisztrációra buzdítja a vajdasági magyarokat a VMSZ

A jövő évi magyarországi választásra regisztráltak számának növelését tűzte ki célul a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), az a cél, hogy a magyar állampolgársággal is rendelkező körülbelül 170 ezer vajdasági nagy része részt vegyen a voksoláson – mondta Pásztor István, a VMSZ elnöke a Magyar Szó című újvidéki napilap hétvégi számának adott interjújában.

kdnp.hu – MTI

A politikus kiemelte, a Nemzeti Választási Iroda honlapján hozzáférhető információk szerint eddig mintegy 33 ezer vajdasági magyar választópolgárt vettek nyilvántartásba, a VMSZ pedig azt szeretné, ha jövő tavaszig ez a szám megtöbbszöröződne. Ennek érdekében tájékoztató kampányt indított a párt, és aktivistái információval, illetve gyakorlati tanácsokkal segítik a regisztrációt.

Pásztor István kiemelte, nemcsak szimbolikus jellege van a magyar állampolgárságnak, azzal kötelezettségek és jogok is járnak. Életszerű vetülete pedig az – fogalmazott a VMSZ elnöke –, hogy a vajdasági magyarság számára nem mindegy, hogy milyen a magyar kormány és a parlament összetétele. „Abban vagyunk érdekeltek, hogy az a folyamat, amely 2010 után elkezdődött, töretlenül haladjon előre. Az a mi elemi érdekünk, hogy a két ország között olyan viszony maradjon fenn, amilyet az utóbbi években sikerült kiépítenünk. Másrészt az is, hogy ne legyen törés abban az erőteljes támogatásban, ami Magyarország részéről folyamatosan megvalósul Szerbia uniós támogatásának előmozdítása érdekében" – magyarázta a pártelnök.

A jövő évi magyarországi parlamenti választásokkal kapcsolatban a VMSZ elnöke aláhúzta: „nincs mit titkolni, hogy kinek a győzelmében vagyunk érdekeltek". Mint mondta, a VMSZ a Fidesz stratégiai partnere, és ebből a partnerségből nemcsak a legnagyobb délvidéki magyar párt, hanem az egész vajdasági magyar közösség is profitált az utóbbi tíz évben. „Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a jövő évi, tavaszi választásokon a Fidesz-KDNP-nek legyen meg a parlamenti többsége. Azért, hogy kormányt tudjanak alakítani, és hogy továbbvigyük az elkezdett folyamatot a nemzetépítés szempontjából" – szögezte le Pásztor István.

Kiemelte, a vajdasági magyarságnak elemi érdeke, hogy folytatódjon a hét éve megkezdett politikai, erkölcsi és anyagi támogatás, amelynek eredményeként „bennünket, vajdasági magyarokat mozgástér tekintetében megillet mindaz, ami megilleti az összes szerbiai polgárt, de emellett a magyar kormány támogatásának köszönhetően nekünk plusz forrásaink és lehetőségeink vannak". Pásztor István ezzel a gazdaságfejlesztési programra, a falugazdászi rendszerre, az oktatási-nevelési támogatásra, az állagmegőrző és intézményépítő intézkedésekre, valamint a médiát és a művelődést is érintő intézményfejlesztésekre utalt.
 
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!