A V4-ek B-tervet készítenek a migrációs válság megoldására Sobotka szerint

Forrás: MTI

Amennyiben a török-görög határon az Európai Tanács februári üléséig nem állítják meg a menekültek beözönlését Európai Unióba, a visegrádi négyek javasolni fogják egy B-terv elfogadását, amelynek alapján Bulgária és Macedónia, és esetleg Albánia déli határain új védvonal jönne létre az illegális bevándorlás megállítására – jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában.

Az unió korábban egyebek között hárommilliárd eurós támogatást szavazott meg Törökországnak, hogy határain megállítsa a menekülthullámot.

„Törökország egyelőre nem teljesíti kötelezettségeit" – mutatott rá Sobotka. Szerinte a török hatóságok többnyire tétlenül nézik, hogy az embercsempészek hajókat szereznek be és a tengeren Görögországba viszik a menekülteket.

A kormányfő azt mondta, hogy a visegrádi országok erről a B-tervről már tárgyalnak európai partnereikkel. Hozzátette, hogy az elképzelést Bulgária, Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia is támogatni fogja. Sobotka úgy véli, hogy a V4-ek B-terve egyben nyomásgyakorlás is Törökországra, hogy teljesítse, amit vállalt.

A cseh miniszterelnök már január közepén úgy vélekedett, hogy ha nem sikerül megerősíteni a szabad mozgást biztosító schengeni térség külső határait, Európának szüksége lehet egy „tartalék határrendszerre" is Bulgária és Macedónia vonalán.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!