A vajdasági szórványban ismertette a magyar kormány gazdaságélénkítő programját Magyar Levente

Többnapos vajdasági látogatás keretében ismertette Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára a magyar kormány gazdaságélénkítő programját, illetve azokat a pályázatokat, amelyekre jelentkezni lehet.

kdnp.hu – MTI

A politikus csütörtökön a dél-bánsági Pancsován tartott értékelő sajtótájékoztatóján kiemelte: a határon túli magyarság életében a kettős állampolgárság megadása mellett a Budapest által támogatott gazdaságfejlesztési program jelenti a legjelentősebb előrelépést.

Kiemelte, hogy korábban soha nem érkezett ekkora mértékű támogatás a határon túli területekre. Megfogalmazása szerint az a fontos, hogy a szórványközösségek kapjanak még egy lehetőséget arra, hogy megmaradjanak szülőföldjükön, és ne kényszerüljenek választani az otthonmaradás és más alternatívák között.

Magyar Levente kiemelte, hogy elsöprő erejű az érdeklődés a pályázatok iránt, eddig 2500 vajdasági magyar család részesült támogatásban. A pályázatokkal mostanáig a teljes keret egytizenketted részét fedték le.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke elmondta, hogy januárban jelentek meg az első pályázatok, és az eddig beérkezett pályázatok egyharmada erről a 23 szórványtelepülésről érkezett. Ez a támogatás a vajdasági magyarságnak is jó, mert – mint mondta –  a közösség meg tud kapaszkodni, de jó Szerbiának is, mert az ország területén költik el a pénzt, és a szerb össztermékhez járulnak hozzá.

Hozzátette: a szerb politikában nincsenek fenntartások a pályázatokkal kapcsolatokban. Jogtiszta, teljesen törvényes keretek között működik a rendszer – szögezte le.

Magyar Levente ezen a héten főleg szórványtelepülésekre látogatott el, valamint olyan helyekre, ahol a lakosság nagy része mezőgazdasággal foglalkozik. A politikus négy nap alatt 23 helyre látogat el, a körút pénteken zárul. A vajdasági magyarság 15 százaléka ezen a 23 településen él. Az államtitkár Pancsován megnyitotta a pályáztatást lebonyolító Prosperitati Alapítvány helyi irodáját.

A magyar kormány 50 milliárd forinttal támogatja a VMSZ által kidolgozott vajdasági gazdaságfejlesztési programot. A keret nagy részét egy 30 milliárdos hitelprogram teszi ki, a maradék 20 milliárd vissza nem térítendő állami támogatás. A támogatás egy középtávú, ötéves fejlesztési tervre vonatkozik. A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, a turizmusra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezik, a cél pedig az, hogy megállítsák, illetve visszafordítsák a fiatalok külföldre vándorlását. A magyar kormány egy éve hozta meg az erről szóló döntést.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!