Forrás: MTI
Hivatalosan megkezdődött szombaton az országgyűlési képviselő-választási kampány. Az új választási eljárásról szóló törvény szerint a kampány a választást megelőző 50. napon kezdődik, és a szavazás napján a voksolás befejezéséig tart. A hivatalos kampány kezdetére vonatkozó szabályozást az idő túlhaladta, ma már szinte gyakorlatilag folyamatos, választástól választásig tartó versengés folyik, több párt a kampány kezdetétől függetlenül, már jóval azt megelőzően bejelentette részvételét, ismertette programját. Az új jogszabály szerint kampánytevékenység minden olyan tevékenység, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére, kampányeszköz pedig például a plakát, a választók jelölt vagy jelölőszervezet általi közvetlen megkeresése, a politikai reklám és politikai hirdetés, valamint a választási gyűlés.
Nem minősül viszont választási kampánynak a választási szervek tevékenysége és az állampolgárok közötti személyes kommunikáció. A választási kampány végéig a jelölőszervezetek és a jelöltek engedély nélkül készíthetnek plakátot (választási falragaszt, szórólapot, vetített képet, emblémát mérettől és hordozóanyagtól függetlenül, de ezeken is fel kell tüntetni a kiadó nevét, székhelyét, valamint a kiadásért és szerkesztésért felelős személyeket.
A kampányban a választási gyűléseket nem kell bejelenteni a rendőrségnek, de a rend fenntartásáról a szervezőnek gondoskodnia kell. Az, hogy a választási gyűléseket nem szükséges bejelenteni a rendőrségnek, nem jelenti, hogy a szervezőnek más engedélyeket ne kellene beszereznie: a közterület-foglalást az önkormányzattal kell egyeztetnie, a rendezvény közúton történő megtartásához pedig a közút kezelőjének hozzájárulására van szükség.
A tavaly elfogadott új választási eljárási törvény megszüntette a kampánycsendet, ehelyett - több más tilalom mellett - bevezette azt a szabályt, hogy a szavazás napján a szavazóhelyiségek épületének bejáratától számított 150 méteres távolságon belül közterületen nem lehet választási kampánytevékenységet folytatni.