Forrás: MTI
Noha mérséklődött a Fidesz-KDNP támogatottsága, a választók közel kétharmada a négyéves ciklus kitöltését várja a kormánypártoktól – derül ki a Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatási adataiból.
A közvélemény-kutatás tanúsága szerint jelenleg a lakosság 29 százaléka adná szavazatát a kormányzó pártokra a teljes népességen belül. Második helyen a Jobbik áll 14 százalékos támogatottsággal, a korábbi baloldali összefogás pártjai közül pedig az MSZP a legerősebb, 11 százalékkal. A Demokratikus Koalíció és az Együtt támogatóinak aránya 3-3 százalék. Az LMP-re jelenleg a megkérdezettek 4, más pártokra 2 százaléka voksolna.
A felmérés arra is rámutat, hogy a magukat bizonytalanként meghatározók tábora jelentős, 34 százalékra bővült decemberre.
A biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz-KDNP jelenleg 44 százalékon áll. Ebben a közegben is a második a Jobbik (22 százalék), amit MSZP 17 százalékkal követ, a DK és az Együtt 4-4 százalékon áll a biztos szavazók körében, míg az LMP-re 6, egyéb pártokra 3 százalék adná szavazatát.