Vallási vezetők szerint közös érdek Egyiptom stabilitása

Hölvényi György, az európai néppárti frakció vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának társelnöke nemzetközi tényfeltáró küldöttség tagjaként kopt és egyéb keresztény, valamint muszlim elöljárókat, és állami vezetőket keresett fel Egyiptomban. A vallásszabadságért tevékenykedő, francia alapítású CHREDO nemzetközi civil szervezet által kezdeményezett delegáció kiemelt célja volt, hogy tanulmányozza a vallásszabadság jelenlegi helyzetét az országban a forradalmi időszakot követően.

kdnp.hu

Az Európai Parlament, valamint a francia nemzetgyűlés és szenátus tagjaiból álló küldöttség tárgyalásokat folytatott többek között Ali Abdel Al parlamenti elnökkel, Ermeia püspökkel, a kairói Kopt Ortodox Kulturális Központ igazgatójával, Ashoud örmény ortodox metropolitával, Andrea Zaki protestáns vezetővel, Mohamed Mokhtar Gomaa-val, az iszlám ügyek miniszterével, Shawki Allam egyiptomi főmuftival, valamint Ibrahim El-Hododdal, az Al-Azhar iszlám egyetem elnökével.

A politikai vezetőkkel folytatott egyeztetéseket követően a kereszténydemokrata képviselő elmondta: az egyiptomi keresztények helyzete ma kiegyensúlyozottnak mondható a szélsőséges iszlám jelentette elnyomás után. Az egyiptomi törvényhozásban a korábbi néhány fő helyett 36 taggal képviselteti magát a kopt közösség. A parlament nemrégiben törvénnyel szabályozta a templomok helyreállítását és építését az országban a korábbi ottomán hagyományokon nyugvó szabályozás eltörlésével. Hamarosan szintén a parlament elé kerül az örmény népirtás elítéléséről szóló határozat is.

A vallási vezetőkkel folytatott tárgyalásokon a felek egyetértettek abban, hogy az ország vallási felekezetei, mint például a keresztények az egyiptomi kultúra integráns részét képezik, közösségeiket tiszteletben kell tartani.

Hölvényi György a küldöttség egyik legsikeresebb programjaként említette a kairói magyar nagykövetségen tett látogatást. Kveck Péter kairói magyar nagykövet közreműködésével a nemzetközi küldöttség, valamint a jelenlévő egyiptomi vezetők megismerhették a közel-keleti keresztények érdekében végzett magyar kormányzati erőfeszítéseket, többek között az üldözött keresztényekért felállított államtitkárság tevékenységét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!