Forrás: MTI
Emelkedik a felsőoktatási felvételhez szükséges általános ponthatár, a tavalyi 16 szak mellett további 25 szakon határoztak meg magyar állami ösztöndíjas követelményeket és csak elektronikusan lehet majd jelentkezni a jövő évi felvételi eljárás során. A jelentkezéseket február 15-ig lehet benyújtani.
Maruzsa Zoltán, felsőoktatási helyettes államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján a jövő évi változásokat ismertetve kifejtette: kizárólag elektronikus eljárás keretében lehet majd felvételi kérelmet benyújtani, aminek oka, hogy egyre csökkent azok száma, akik a hagyományos papíralapú jelentkezést adtak be, és ez az arány tavaly már csak 3 százalék volt.
Az általános, minimális ponthatár további 20 ponttal emelkedik, és 280 pont lesz az alap- és osztatlan képzéseknél, míg a felsőoktatási szakképzésben 240 pontot kell elérni. További módosítás, hogy a hiánypótlást kiterjesztik a középiskolai eredményekre is. A jelentkezők egy része a negyedikes év végi eredmények csatolását el szokta felejteni, ugyanakkor ez továbbra sem lesz kötelező.