Változik az adóhatóság vezetési modellje

Forrás: MTI

Megváltozik az adóhatóság vezetési modellje, egy államtitkár és négy helyettes-államtitkár fogja irányítani – mondta Tállai András a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGEE) éves szakmai konferenciáján Sümegen, a szervezet tájékoztatása szerint.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti átalakításával összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos elmondta azt is, hogy változik az adóhatóság státusza is, úgynevezett központi hivatal lesz.  Az MPGEE honlapján olvasható tudósítás szerint Tállai András az átalakítás további részének nevezte, hogy változik majd az adóhatóság felépítése, megszűnik a középszintű regionális adóhatóság és ezzel kétszintűvé válik a szervezet.

Tállai András szavai szerint kétarcú adóhivatalra van szükség, amely egyrészt ügyfélbarát, szolgáltató módon tájékoztatja és támogatja az ügyfeleket. Másrészt szisztematikus és hatékony ellenőrzésekkel kiszűri azokat a törekvéseket, amelyek az adófizetés elkerülésére, a társadalom megkárosítására irányulnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!