Forrás: MTI
A részletes vitákat érintően javasolt változtatást, a kétperces felszólalások korlátozását és a képviselők üléskezdetkori felállását előíró passzust kifogásolták az ellenzéki képviselők a következő parlament munkáját szabályozó előterjesztések tárgyalásakor az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén. Kormánypárti részről is elhangzott olyan vélemény: csak ajánlás legyen, ne kötelező szabály, hogy a képviselők felállással köszöntik a választópolgárok közösségét.
Gulyás Gergely a kétperces vitákról azt mondta, nyitott a módosító javaslatokra, így arra is, hogy két körben folyjanak ezek a felszólalások. Ugyancsak nyitottságáról nyilatkozott a bizottsági ülések nyilvánosságával kapcsolatban. Azzal összefüggésben, hogy a következő Országgyűlésnek kellene elfogadni a házszabályt, azt mondta, a mindenkori Országgyűlés semmi mást nem tesz, minthogy a következő időszakra hoz szabályokat.
Az Országgyűlésről szóló törvény módosítását kezdeményező kormánypárti javaslat és a házszabálymódosítás általános vitára való alkalmasságát is 18 igen, három nem szavazattal és két tartózkodás mellett támogatta a bizottság.