Forrás: MNO
Alapjaiban alakítaná át a pedagógusképzés jelenlegi rendszerét az oktatási államtitkárság –írja a Magyar Nemzet. Újra különválasztják az általános és középiskolai tanárképzést, és a nagy közismereti tárgyak tanárait, így például a magyar- vagy a matematikatanárokat csak osztatlan formában képzik majd.
A pedagógusképzés átalakításának szakmai tervezete címet viselő anyag szerint a bolognai vagy osztott tanárképzés nem vált be, folyamatosan csökkent a jelentkezések száma a tanári szakokra. Ebben a rendszerben a tanárképzés egységes volt, ugyanazzal a diplomával lehetett tanítani általános iskolában és gimnáziumban is. Az államtitkárság szerint ez a döntés szakmailag megkérdőjelezhető, az általános iskolai tanárképzésben más a tárgyak súlya és mélysége, mint a középiskolában. Ezért a jövőben az általános iskolai tanárokat főiskolákon négy – egy éves, a középiskolai tanárokat pedig tudományegyetemeken öt – egy éves képzés keretében oktatják majd. A tanári szakok indokolatlan elszaporodásának és az ebből fakadó munkanélküliségnek is megálljt parancsolnak: a jövőben az olyan „kis” szakok, mint például a környezettan vagy a kommunikáció, csak harmadikként vehetők majd fel – olvasható a a lap mai számában olvasható cikkben, amelyből további részleteket is megtudhat.