Forrás: MTI
Új büntetőjogszabályok lépnek hatályba január 1-jétől, köztük a sporteredmény tiltott befolyásolása, továbbá, hogy lakásmaffiás ügyben a sértett kérheti a korábban általa lakott ingatlan átadását, a szakértőknek pedig 90 napjuk van a szakvélemény elkészítésére büntetőeljárásban. Egy másik új törvényi rendelkezés szerint az erkölcsi bizonyítványban rögzíteni kell, ha valaki gyermekek sérelmére követett el bűncselekményt.
A lakásmaffiás ügyekben január 1-jétől alkalmazható rendelkezés szerint a sértett bizonyos feltételek mellett ideiglenes intézkedésként kérheti a korábban általa lakott ingatlan kiürítését, ha a feltételezett elkövetők laknak benne, vagy ők engedték át másnak ingyenes használatra.
A büntetőeljárások gyorsítását szolgálja, hogy életellenes bűncselekményeknél a szakértői intézeteknek három hónapon belül meg kell hozniuk állásfoglalásukat. Az eljárási törvény eddig nem tartalmazott határidőt a szakvélemény előterjesztésére. Ezt most 60 napban állapították meg, amit egy alkalommal, legfeljebb 30 nappal meg lehet hosszabbítani.
A büntetőjogszabályokat érintő törvénycsomag bevezeti a szabálysértési eljárásban a mediációt, az elkövető és a sértett közti közvetítő, békéltető, megegyezést, jóvátételt célzó eljárást, amely a felek önkéntességén alapul.
A törvénycsomag a kényszerintézkedések körében is új szabályokat vezet be például a házi őrizet, illetve nyomkövető alkalmazása, továbbá az előzetes letartóztatás vonatkozásában.
Egy másik, a gyermekek védelmét célzó törvény szerint január 1-jétől az erkölcsi bizonyítvány jelzi, ha valakit gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt eltiltottak foglalkozásától. Így jobban ellenőrizhető, hogy az ilyen cselekmények elkövetői ne dolgozhassanak olyan munkahelyen, munkakörben, mely gyermekekkel kapcsolatos.