Van még lejjebb

Forrás: MTI

Lefelé módosította a Magyarország hazai össztermékének (GDP) idei alakulására vonatkozó előrejelzését csütörtökön megjelent elemzésében a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), 2010-re viszont a korábban becsültnél kisebb visszaesést valószínűsít.

A júniusban jósolt 6,1 százalék helyett 6,9 százalékkal eshet vissza idén a magyar GDP, jövőre pedig 1 százalékos csökkenés várható éves szinten, a korábban jelzett 2,2 százalék helyett. 2011-ben már 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság a külpiaci élénkülés és a javuló hitelfeltételek hatására – áll az OECD új elemzésében.

Mi több, 2011 végére a magyar GDP növekedési üteme a 4,5 százalékot is megközelítheti az OECD előrejelzése szerint. A magyar kormányzati prognózis idén 6,7, jövőre 0,6 százalékos GDP-csökkenéssel számol.

A 30 legfejlettebb ipari államot tömörítő szervezet világgazdasági elemzése szerint a közép-kelet-európai térség az euróövezethez képest gyorsabban kapaszkodik ki a válságból, jövőre 0,9 százalékkal, 2011-ben pedig 1,7 százalékkal növekedhet, a kilábalásnak azonban határt szab a magas munkanélküliség és a fiskális kiigazítás kényszere.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!