Varga Judit: Egyre nagyobb szükség van a keresztény hitre

Egyre nagyobb szükség van a keresztény hitre és értékvilágra, ma különösen fontos, hogy ezeket „képesek legyünk minden körülmények között megvédeni”, és továbbadni az utódoknak – jelentette ki az igazságügyi miniszter vasárnap a Hajdú-Bihar vármegyei Tégláson.

MTI

Varga Judit a kormány, a Hajdúdorogi Főegyházmegye és a hívek támogatásával belsőleg megújult Szent Illés próféta görögkatolikus templom ünnepélyes felszentelésén úgy fogalmazott, a veszélyek korát éljük, ami nemcsak a szomszédságban tartó háború fizikai kiterjedésének veszélyét, hanem az Európai Uniónak a hagyományos európai értékeket tagadó Európát építő tevékenységét is jelenti.

Mi viszont úgy hisszük, hogy Európát zsidó-keresztény gyökerei táplálják

 

– hangoztatta a tárcavezető, hozzátéve, ennek építőkövei a hagyományos közösségek, a családok, a nemzetek és a történelmi egyházak.

Az igazságügyi miniszter kifejtette, egy templom létrehozása túlmutat a kövek és téglák beépítésén, vagy a falak felhúzásán, minden új és felújított imaház, és ezzel megerősített közösség az ezeréves magyar keresztény kultúrát védő vár falában jelent egy oszlopot.

Hisszük és valljuk, hogy ezen intézmények által olyan örök érvényű erkölcsi tanításokkal, olyan értékekkel gazdagodik a magyar társadalom, amelyek már kiállták az idők próbáját

 

– mondta Varga Judit.

Beszédében az ukrajnai háborút a kontinens keleti részének „legnagyobb, legnehezebb és sürgetően megoldandó” problémájának nevezte a miniszter, majd megerősítette, Magyarország a konfliktus kezdetétől kezdve a béke melletti álláspontot képviseli.

Az ország tanult a két világháború nyújtotta történelemleckékből, ezért „mi a béke pártján állunk, és azt valljuk, minden vérrontás értelmetlen, a vitás kérdéseket a tárgyalóasztalnál kell eldönteni” – emelte ki. Varga Judit azt mondta, a kormány felelősséget érez az összes határon túli magyarért, így a 150 ezres kárpátaljai magyarság minden tagjáért, akik közvetlen életveszélybe kerülnének abban az esetben, ha Magyarország engedélyezné a saját területén át történő fegyverszállításokat.

„Eleget teszünk azonban minden erkölcsi kötelességünknek”, a háború kitörése óta egy szívvel dobbant meg a magyar társadalom és nyújtott segítséget - mondta, megjegyezve, az ország az ENSZ adatai szerint több mint egymillió Ukrajnából érkezett menekültet segített, 3100 tonna segélyszállítmányt küldött Kárpátaljára 7,2 milliárd forint értékben.

Ez Magyarország történelmének legnagyobb humanitárius akciója, amely jelenleg is tart és folytatódik addig, ameddig szükséges

 

– rögzítette Varga Judit.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!