Varga Mihály: közös felelősségünk a magyar nemzet jövőjének az alakítása

kdnp.hu
Forrás: MTI

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a legutóbbi magyarországi választások óta, amelyen a külhoni magyar állampolgárok is részt vehettek, immár magyarországiaknak és erdélyi magyaroknak közös felelősségük a magyar nemzet jövőjének az alakítása.

A miniszter a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényén köszöntötte a több tízezres közönséget a város főterén. Kijelentette: októberben is közösen kell dönteni, hogy „kikkel akarunk együtt élni, veszélynek tesszük-e ki kultúránkat, polgárainkat, törvényeinket".

„Olyan jövőt kell építeni, amelyben mindenki a saját országában élhet teljes életet, ahol büszke lehet nemzeti kultúrájára, ahol tanulhat, élhet és boldogulhat" – fogalmazott a miniszter. Biztosította a hallgatóságát, hogy a magyar kormány ezen az úton halad: „nemcsak szavakban hirdetjük az összetartozást, hanem akarunk és tudunk is segíteni a külhonban élőknek. Mindent megteszünk azért is, hogy a kormány folytassa a munkát a kétoldalú kapcsolatok javításáért" – jelentette ki.

Emil Boc, Kolozsvár polgármestere köszönetet mondott a szervezőknek azért, hogy olyan magyar napokat szerveztek, amelyek a városnapokkal együtt Kolozsvár erős márkái, büszkeségei. A polgármester úgy vélte: Kolozsvár magyar és román közösségének közösen sikerült az együttélés modelljévé tenni a várost az egész ország és Európa számára.

„A történelmet nem tudjuk megváltoztatni, legfeljebb tanulhatunk belőle, de a jelent és a jövőt jobbá tudjuk tenni a kölcsönös tisztelettel, elfogadván, hogy mindannyian otthon vagyunk itt, Kolozsváron" – fogalmazott Boc, aki reményét fejezte ki, hogy közösen sikerül azt is elérni, hogy Kolozsvár legyen 2021-ben Európa kulturális fővárosa.

Gergely Balázs, a magyar napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke záróbeszédében azt is szóvá tette, hogy a román médiában példátlan támadás érte a rendezvényt. Arra utalt, hogy a román közszolgálati televízió híradása alapján a rendőrség is vizsgálja, hogy a Beatrice koncertjén kivetített Hitler és Sztálin képek a háborús bűnösök dicsőítésének minősülnek-e.

„Ne higgyetek abban, amit a média próbál sulykolni. Higgyetek a szemeteknek, a saját tapasztalatotoknak!" – szólította fel a hallgatóságot.

A záró gálán jelentették be: hogy a Kolozsvári Magyar Napok közönsége 23 ezer lejt (1,6 millió forint) adakozott az Életfa Egyesület Én is szeretnék játszani programjára. A pénzből vásárolják meg az első olyan hintát, amelyet mozgássérültek is használhatnak.

A Kolozsvári Magyar Napokat az Omega együttes koncertje zárta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!