Varga Mihály: nem hitelfelvétel táplálta a magyar gazdaság felzárkózását

kdnp.hu – MTI

Magyarország tagországa, egyben egyenrangú partnere a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) – hangsúlyozta Varga Mihály a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki közleményében.

A magyar nemzetgazdasági miniszter pénteken az IMF és a Világbank éves közgyűlésén vett részt Washingtonban.

A közgyűlést követően kiadott közleményben a miniszter kiemelte: a magyar kormány IMF-hitelből ugyan, de a szervezet ajánlásaitól eltérő módon alakította át sikeresen a gazdaságot. A reformok eredményeit immár a valutaalap is elismeri, a korábbi kormányok által felvett hiteleket pedig idő előtt visszafizettük – hívta fel a figyelmet.

A közgyűlésen folytatott befektetői találkozókon Varga Mihály arról adott tájékoztatást, hogy a magyar gazdaság teljesítménye a 2013-as növekedési fordulat óta minden évben 3 százalék körüli értékkel emelkedett. Ugyanakkor a bővülés nem párosult a külső és a belső egyensúly megbomlásával, vagyis nem hitelfelvétel táplálta a magyar gazdaság felzárkózását.

A tárcavezető szerint a gazdasági teljesítmény növekedését jelzi az is, hogy 26 éve nem dolgoztak olyan sokan Magyarországon, mint most: a munkanélküliségi ráta hat év alatt 12 százalékról 5 százalék alá csökkent. A 2010-es kormányváltás óta több mint 667 ezerrel emelkedett a foglalkoztatottak száma, és a növekedés mintegy kétharmada a hazai versenyszférában következett be – emlékeztetett.

Az NGM közleménye tájékoztat arról, hogy a közgyűlés plenáris ülésszakán a Világbank Csoport elnöke, Jim Yong Kim hangsúlyozta: fokozott együttműködésre, a gazdasági integráció és a partneri viszonyok erősítésére van szükség annak érdekében, hogy a világgazdaság magasabb, ugyanakkor fenntartható és magas foglalkoztatási arányt biztosító növekedési pályára álljon.

Az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde kiemelte: a világgazdasági növekedés továbbra is gyengébb a vártnál, ennek ellensúlyozására ki kell terjeszteni a kereskedelmi kapcsolatokat, és a piacok megnyitásához szükséges szabályozási reformoknak ki kell terjedniük az új, digitális gazdaságra is – ismertette közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Varga Mihály az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta: a nemzetközi pénzügyi szervezetek közgyűlésén a világgazdaság olyan kihívásairól is eszmecserét folytatnak, mint a kínai gazdaság lassulása, a Brexit hatása Európára, az európai gazdaságra, illetve az olajárak változása, az alacsony olajárak ugyanis eddig segítették a világgazdaság bővülését.

A miniszter arról is tájékoztatott, hogy amerikai üzletemberekkel és befektetőkkel is találkozik az Egyesült Államokban.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!