Varga Mihály: Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója

Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója (kata), január elsején több mint 315 ezer vállalkozás választotta ezt a minimalizált adminisztrációt igénylő adóformát - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

kdnp.hu – MTI

A pénzügyminiszter ismertette: 2019-ben tovább emelkedett 8 millió forintról 12 millió forintra az alanyi áfamentesség értékhatára, ami így megegyezik a kata bevételi határával. A katát választó vállalkozás főszabály szerint havi ötvenezer forint megfizetésével az összes adó és járulékterhét letudja, és a társadalombiztosítás pénzbeli ellátásaira is jogosultságot szerez - tette hozzá.

Felidézte, hogy az Európában is példaértékűnek számító adótípus 2013 január elsejével indult, akkor 76 ezren választották. Mára Magyarország legnépszerűbb adófajtájává vált. Kezdetben a bevételi határ hatmillió forint volt, ez megduplázódott. Idéntől sokkal egyszerűbbé és kedvezőbbé vált a szabályozás, hiszen a kata és már az alanyi áfamenteség bevételi határa is 12 millió forint.

Az általános forgalmi adó alanyi mentességénél a bevételi határ növeléséhez uniós egyeztetés kellett - idézte fel. A kormány az uniós tárgyalások során elérte, hogy a kisvállalkozásoknak évi 12 millió forintos értékhatárig nem kell áfát felszámítaniuk és fizetniük, és áfa bevallást sem kell benyújtaniuk. Az alanyi mentességet választó katás vállalkozásoknak 2020-ban kell majd egy nyilatkozatot benyújtaniuk a 2019-es évről, ami szintén jelentős könnyítés - mondta. Közölte azt is, hogy a napokban minden katás vállalkozót emailben tájékoztat a Pénzügyminisztérium a kedvező változásokról.

Az adórendszer fejlesztését ösztönző kormányzati lépésekkel az unió tagállamai között Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó, harmadik legalacsonyabb a személyi jövedelemadó. Az adóhivatal már harmadik éve készíti el a magánszemélyek adóbevallását. Idén az érintettek köre az egyéni vállalkozókkal bővül - sorolta a miniszter.

A jövőben is folytatják a vállalkozásokat érintő adó- és adminisztrációs terhek csökkentését - mondta Varga Mihály.

Kérdésre válaszolva elmondta: a nyugdíjelőtakarékossági kötvény kibocsátásának elindítását idén az első félévben tervezik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!