Forrás: MTI
A jelentős ütemű bérnövekedés is segítette a kiskereskedelem bővülését - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek pénteken. Varga Mihály kiemelte, hogy 2014 első 10 hónapjában több mint 5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, amelyet alapvetően három tényező segített: a bérnövekedés, a munkahelyek számának a növekedése, és az, hogy a magyar gazdaságból eltűnni látszik az infláció. Ez a három tényező segítette azt, hogy az emberek többet tudtak vásárolni egyebek között élelmiszerből, ruházatból, lényegében az összes kiskereskedelmi ágazatban jelentős növekedés van – mutatott rá.