Varga Mihály: A magyar gazdaság jóval ellenállóbb, mint korábban

A magyar gazdaság ma jóval ellenállóbb a válságokkal szemben, mint 2010 előtt - közölte a pénzügyminiszter pénteken Tiszafüreden a kutyafelszereléseket gyártó K9-Sport Kft. új, ötezer négyzetméteres gyártó és logisztikai üzemének ünnepélyes átadásán.  

MTI

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaságpolitika a válság idején is bizonyított; a kormány célja mindig is az volt, hogy a gazdaság több lábon álljon.

F. Kovács Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok megye 3-as számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, az áprilisi választáson a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje kiemelte: példaként szolgál a fiatalok számára is, hogy magyarok hoztak létre egy világmárkát, amellyel a magyar gazdaságot erősítik.

Sebő Gyula, a K9-Sport Kft. tulajdonosa elmondta: a Nagyvállalati beruházási támogatási programban a kormány több mint 135 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítette a K9-Sport Kft. több mint 270 millió forintos gyártókapacitás-bővítő beruházását.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!