Forrás: MTI
Varga Mihály szerint még a héten érkezhetnek érdemi válaszok a jegybanktörvénnyel kapcsolatban az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank számára küldött levelekre, és június végére elfogadhatja az Országgyűlés a jogszabály módosítását, amivel elhárul minden érdemi akadály az IMF/EU-hiteltárgyalások megkezdése elől.
A miniszter arra számít, hogy a hiteltárgyalásokon gazdaságpolitikai feltételeket állíthatnak majd a tárgyaló felek, és ezek szigorúbbak lehetnek, ha az IMF/EU inkább készenléti hitel nyújtását szeretné, szemben a magyar törekvéssel, amely továbbra is elővigyázatossági megállapodásról szólna. A 2010-es tárgyalások tapasztalatai alapján a feltételek a közösségi közlekedés finanszírozását, az önkormányzati rendszert, illetve az adórendszert érinthetik – mondta Varga Mihály.