Várólista lesz a börtönökben?

Forrás: mno.hu

Miközben Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a közbiztonság növelése érdekében a büntetési tételek esetleges emeléséről beszél, a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy öt börtön ideiglenes vagy végleges bezárását tervezik az év második felében. Takarékossági okokból még a rabok kenyéradagját és a cellák hőmérsékletét is csökkentenék.

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter nemrég jelentette be, hogy a büntető törvénykönyv módosításával növelnék a büntetési tételét azoknak, akik legalább három alkalommal erőszakos bűncselekményeket követtek el egymás után.

A kérdés már csak az, hogy ezeket az elkövetőket a jövőben hol fogják elhelyezni. A büntetés-végrehajtás országos parancsnokának intézkedési terve alapján ugyanis a takarékosabb üzemeltetés érdekében időlegesen lakat kerülne a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai objektumára és az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet solti létesítményére. Végleg megszüntetnék ugyanakkor a Szabocs-Szatmár-Bereg Megyei, a Nagyfai és a Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetet – írja a Magyar Nemzet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!