Forrás: MTI
A vártnál is jobban nőtt a magyar gazdaság – értékelte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján.
A KSH azt közölte, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 1,8 százalékkal emelkedett az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, és 0,9 százalékkal nőtt az előző negyedévhez viszonyítva a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint.
A Fidesz szóvivőjének értékelése szerint az adatok visszajelzést adnak arról, hogy Magyarország jobban teljesít, mint a kormányváltás idején, mint ahogyan azt a piaci elemzők előre jelezték, és mint az európai országok általában.
A gazdasági bővüléshez „hozzáadva” a beruházások növekedését, a foglalkoztatottság emelkedését és a javuló külkereskedelmi többletet kijelenthető, hogy „minden okunk megvan a bizakodásra” – mondta Zsigó Róbert.
Hozzátette, a tartós növekedés azt jelenti, hogy a magyar gazdaság még több embernek tud munkát és így biztos megélhetést nyújtani.
„A magyar emberek már láthatják munkájuk értelmét és annak a bizonyságát, hogy jól tették, amikor 2010-ben hátat fordítottak a kudarcokkal teli Gyurcsány-Bajnai-korszaknak” – fogalmazott.
Zsigó Róbertet a sajtótájékoztatón megkérdezték arról, eltökélt-e kormánypárt abban, hogy még a jövő évi parlamenti választás előtt rendezi a devizahitelesek helyzetét.
A szóvivő azt válaszolta, szeretnék, ha a kilakoltatási moratórium ideje alatt minden olyan ügyre pontot tudnának tenni, amellyel a kormány a jelenlegi gazdasági helyzetben segíthet a devizahiteleseknek. Ehhez azonban szükség van a Kúria jogegységi határozatára és az Alkotmánybíróság állásfoglalására – tette hozzá, úgy fogalmazva, hogy amikor megszületnek e döntések, „nem fogunk késlekedni”.