Forrás: MTI
Vas megye továbbra is a Fidesz egyik erős vára maradt – jelentette ki Ágh Péter (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, sárvári választókerületi elnök az önkormányzati választás eredményének értékelésére összehívott tanácskozáson, amelyen a pártszövetség színeiben megválasztott vasi polgármesterek és önkormányzati képviselők vettek részt.
Ágh Péter szavai szerint a most kezdődő ötéves önkormányzati ciklusban mind Szombathelyen, mind a Vas Megyei Közgyűlésben, mind pedig azokban a kisebb városokban és községekben, ahol a Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltjeinek szavaztak bizalmat a választók, egy nagyon komoly, és reményeik szerint eredményes építkező munka kezdődik.
Hozzátette: a fejlesztések középpontjába a következő öt évben a gazdaságfejlesztést, a munkahelyteremtést és az emberek életkörülményeinek javítását kell állítani Vas megyében is.
Majthényi László, a Fidesz-KDNP megyei listavezetője, a megyei közgyűlés elnökjelöltje a tanácskozáson a közgyűlés támogatását és segítségét ígérte a kistelepülések polgármestereinek és képviselőtestületi tagjainak, ugyanakkor arra hívta fel a megválasztottak figyelmét, hogy megbízatásukat semmiképp ne hatalomgyakorlásnak, hanem szolgálatnak tekintsék.
Szavai szerint a következő hét évben rendelkezésre álló uniós területfejlesztési források nagy lehetőséget kínálnak mind a helyi gazdaság szereplőinek, mind pedig a települések önkormányzatainak ahhoz, hogy megvalósítsák fejlesztési elképzeléseiket.