Vége a BKV-sztrájknak

Forrás:index.hu

Vasárnap este négyórás megbeszélés után megegyezett a BKV é a sztrájkbizottság, tehát véget ér a hat napja húzódó sztrájk, ami megbénította Budapest közlekedését. A hétfői üzemkezdettől visszaállt a rendes menetrend. A szakszervezetek megkapták, amit kértek.

A sztrájk a szakszervezetek győzelmével végződött, hiszen tulajdonképpen megkaptak mindent, igaz, egyelőre nem a kollektív szerződés keretein belül. Megkapták a 6000 forintos meleg étkezési utalványt (ami átváltható internetutalványra), a 45 ezer forintos év végi pulykapénzt, megmaradt a 3-3 százalékos járulék hozzájárulás. A BKV viszont kikötötte, hogy a bér és béren kívüli juttatások összege nem haladhatja meg 2010-ben az 59 milliárd forintot, azaz plafont szabtak a kifizetéseknek.

A szakszervezetek egyelőre csak felfüggesztették a sztrájkot, véglegesen akkor fejezik be, ha aláírják a kialkudott kollektív szerződést – közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője a Független Hírügynökség szerint. A BLV vezérigazgatója azt mondta, már ma vagy holnap aláírhatják a kollektív szerződést.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!