Forrás: mno.hu
Végső búcsút vettek szombaton Seszták Ágnestől, a Magyar Nemzet elhunyt főmunkatársától.
Az a személyiség volt Seszták Ágnes, aki már a hetvenes években bátran írt olyan témákról, a fiatalok, kisemberek gondjairól, amelyeket igazán ma kezdenek felfedezni – mondta a Magyar Nemzet főmunkatársának búcsúztatóján a Batthyány téri Szent Anna-plébániatemplomban Farkas Adrienne. A Magyar Nemzet Magazin munkatársa közölte: a diktatúra idején is bátor volt, s azt vallotta: nem lehetünk a rendszer áldozatai.
Farkas Adrienne külön hangsúlyozta: Seszták Ágnes rangot adott az emancipált nők újságírói tevékenységének. Bebizonyította, hogy éppen olyan vagy magasabb színvonalra lehetnek képesek minden témában és műfajban, mint a férfiak. A rendszerváltás utáni polgári jobbközép világkép pedig egészen másmilyen, szegényebb lett volna, ha közéleti-publicisztikai tevékenységével nem építi a közgondolkodást.
Az elhunyt barátaival, tisztelőivel zsúfolásig megtelt templomban tartott görög katolikus gyászszertartáson megjelent és lerótta kegyeletét Orbán Viktor miniszterelnök is.