Forrás: MTI
Az új magyar alaptörvény körüli helyzet még nem nagyon világos, a szöveget értelmezni kell, fontos, hogy a sarkalatos törvények elfogadása és egyéb fontos döntések meghozatala helyes irányban történjen - mondta a Velencei Bizottság titkárságának igazgatója kedden, miután Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel tárgyalt a Parlamentben. Thomas Markert közölte: a Velencei Bizottság delegációja több kérdést is meg kíván vitatni másfél napos budapesti egyeztetései során, a külügyminiszternek például természetesen fel fogjuk vetni a határon túli élő magyarok kérdését.
Thomas Markert elmondta: Navracsics Tiborral egyebek között olyan fontos kérdésekről egyeztettek, hogy a tervek szerint mikor fogadja el a parlament a sarkalatos törvényeket, és mikor születnek döntések azokról a személyekről, akiket a régi alkotmány alapján neveztek ki. Ugyancsak tárgyaltak a költségvetésre vonatkozó új szabályozásról, valamint az új alaptörvény preambulumának azon kitételéről, hogy a régi alkotmány érvénytelennek tekintendő. Arra a kérdésre, felvetettek-e bármilyen aggályt, úgy felelt: megvitattunk bizonyos kérdéseket, ezeket nem igazán nevezném aggályoknak, de fontosak számunkra, hogy értelmezzük az új alaptörvényt.
A Velencei Bizottság 1990-ben alakult független szakértőkből; a nemzetközileg tekintélyű bizottság feladata annak ellenőrzése, hogy az új európai alkotmányok összhangban vannak-e Európa alkotmányozási hagyományaival.