Verbális válságkezelés

Forrás: mno.hu

Nem véletlen, hogy láthatatlan a kormányzati kommunikációban hónapok óta ütőkártyaként szereplő munkahelymegőrző programok hatása. Miközben döbbenetesen gyorsan, az elmúlt évben egynegyedével növekedett hazánkban a munkanélküliek aránya, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium munkahelymegőrző forrásaiból csak alig jutott valami a szorult helyzetbe került, és sikeresen pályázó néhány száz vállalkozó számlájára. A foglalkoztatottak száma immár történelmi mélypontra zuhant: a munkaképes korú lakosság kevesebb mint fele dolgozott áprilisban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap közölt adataiból.

A friss számok szerint éves összehasonlításban, az idei február–áprilisi időszakban 88 ezer fővel nőtt az állástalanok száma, s ennek nyomán a munkanélküliségi ráta 9,9 százalékra emelkedett, ami 15 éves csúcsot jelent. Bár a hivatalos kormányzati kommunikáció a nem túl szívderítő helyzetet szívesen varrja a világgazdasági válság nyakába, látni kell, hogy a munkanélküliek száma tulajdonképpen 2003 óta folyamatosan emelkedik. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb kimutatásai szerint a munkaügyi hivatalok már 569 ezer álláskeresőt tartottak nyilván, vagyis a hivatalhoz az egy évvel ezelőtti időszakkal összehasonlítva 28,5 százalékkal, azaz 126 ezer fővel több állástalan fordult segítségért - számolt be a mai számában a Magyar Nemzet, amelyből további részleteket is megtudhat az ügyről.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!