Veres András: a család tesz bennünket igazán emberré

Forrás: Magyar Idők

Az ember alapvetően jó, s a keresztény értékrend ma is ott van benne, öntudatlanul is áthatva egész gondolkodását. Az a legfontosabb, hogy a hívő ember ne hagyja magát elbizonytalanítani – mondja Veres András szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Magyar Időknek adott interjúban.

Beszélt arról is, hogy ha minden kultúrának kijár a tisztelet, milyen különös indokok alapján vonják meg ezt éppen a kereszténységtől? A katolikus egyház sohasem mondott le arról, hogy az EU alkotmányába mégis felvegyék, hogy az unió hagyományai keresztény alapokon nyugszanak.

Úgy látja: nemcsak a vallásos és a nem gyakorló keresztényeknek, hanem minden jó szándékú embernek össze kell fognia, mert az egész zsidó-keresztény alapú évezredes európai kultúrát fenyegetik.

– A család tesz bennünket igazán emberré – ezt a lelke legmélyén mindenki érzi. Ám azt, hogy a család intézménye veszélyben van, a püspöki szinódus is érzékelte – közölte a püspök, hozzátéve: ezért megismételte az egyház tanítását, a házasság egy férfi és egy nő szeretetkapcsolatán nyugszik, nem lehet helyettesíteni az azonos neműek kapcsolatával. Még hasonlóság sem állhat fenn köztük.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!