Veszélyben a nemzetközi hírű iskola

Forrás: mr1-kossuth.hu

A borsodi Sáta nemzetközi hírnevű iskolát működtetett, magas színvonalú művészeti oktatással, egyetemi diplomás tanárokkal, de a kistelepülés nem bírta anyagilag. Csődbe ment a falu, most pedig egy adósságrendezési eljárás közepén könnyen lehet, hogy bezárják az iskolát. Kérdés, mi lesz a községgel és azzal a mintegy száz, főként cigány származású diákkal, akik tanulni szeretnének.

Bakai Vilmosné, az iskola igazgatója elmondta, a falunak ez az egyetlen iskolája, ami nagyon sok feladatot ellát, Sáta mozgatórugója. Emelt szintű angoloktatás van az iskolában, az idegen nyelvet első osztálytól tanítják heti öt órában. Külföldi kapcsolatokat is kiépítettek, tucatnyi országgal tartanak rendszeresen kapcsolatot, különböző európai uniós projektekben vesznek részt.

„A falu másodszor ment csődbe. Elveszítheti a nemzetközileg is elismert iskoláját. Most adósságrendezési eljárás van ellene. Ennek keretében merült fel, hogy az általános iskolát össze kell vonni a borsodbótaival. Az ügynek pillanatnyilag különféle jogi útvesztői vannak” – mondta az iskola igazgatója.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Önkormányzat oktatási és művelődési főosztályának vezetője, Hideg Imre szerint a Sátán kialakult helyzet idén szabályosan már nem megoldható, mert a két félnek május 15-ig meg kellett volna hozni a társulást segítő döntéseit. „Azonban tudomásunk szerint az egyik fél ezt nem szavazta meg. Ez azt jelenti, hogy ha akár a közeljövőben is mégiscsak megszavazzák, az életbe már nem léphet a 2010-11-es tanév kezdetén, csak egy évvel később.”

Sáta polgármestere, Bakos Péter polgármester elmondta, az általános iskola száz tanulóval működik, a normatív állami támogatás 17-18 millió forint a 2010-es évre számítva, miközben az intézmény 55-60 millió forintos éves költségvetéssel bír. A falunak így 29 millió forint volt a ráfizetése az iskolára.

Váradi Béla, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke szerint az intézmény tanulóinak nyolcvan százaléka roma. Az iskola sorsa így nyolcvan gyereket, illetve hatvan cigány családot érint.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!