Vészhelyzet a Sajó térségében

Forrás: mno.hu

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerint nagy valószínűséggel veszélyhelyzetet rendelnek el hétfőn a Sajó térségére. Szabó Imre hozzátette: létrejön a kormány koordinációs bizottsága, amely a veszélyhelyzet alatt fogja össze az árvízi védekezést. Szabó elmondta, összesen 250 munkatársat vezényeltek át Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsősorban a Debrecenből, Szolnokról és Bajáról. A Sajónál az árhullám valószínűleg meghaladja az eddig mért legnagyobb árvízszintet, a legveszélyeztetettebb település a térségben Sajóecseg. A vízügyi miniszter szerint Miskolcon a diósgyőri városrész a Szinva-patak kiöntése miatt van veszélyben, mivel a tízemeletes háztömbök között 40-50 centiméteres vízfolyam hömpölyög. Kitért arra, hogy harmadfokú készültséget kellett elrendelni a Zagyva folyó alsó szakaszán is.

Kóthay László szakállamtitkár beszámolt arról, hogy az elmúlt néhány napban országos átlagban 20-30 milliméter csapadék esett, de helyenként 60-70 milliméter is, s akadt olyan terület, ahol 100 milliméter csapadék is lehullhatott, ez pedig a május havi átlagos csapadékmennyiség duplája. A szakállamtitkár az állami árvízvédekezés feladatai közé sorolta a Dél-Dunántúlon a Kapos védelmét, valamint a Balaton vízszintjének biztosítását a nagy szél miatt, továbbá az észak-magyarországi folyók védelmét.

Megdőlt az országos napi csapadékrekord, eddig 1906-ban mérték ezen a napon a legtöbb csapadékot, 80,7 millimétert Veresegyházán, de most a Baranya megyei Sellyén egy nap alatt 98,6 milliméter esett. Az átlagos májusi csapadékmennyiség kétszerese esett le az elmúlt 48 órában Magyarország egyes területein – mondta Csonka Tamás meteorológus. Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársának tájékoztatása szerint a május havi átlagos csapadékmennyiség 50-60 milliméter. A szakember közölte: hétfőtől már csökken a csapadék mennyisége, lassú javulás várható. A meteorológus azt mondta: a legnagyobb, óránkénti 150 kilométeres széllökést a Bakonyban, a Kabhegyen mérték, de nagy széllökések voltak a Balaton térségében is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!