Vesztegetési ügyben nyomoz a katonai ügyészség

Forrás: MTI

Vesztegetés miatt nyomoz a Budapesti Katonai Ügyészség, amely érinti a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában és felügyelete alatt álló egyik gazdasági társaságot – közölte a katonai ügyészség az MTI-vel.

Az Ács Tibor sajtószóvivő által aláírt közlemény szövege szerint a vezető beosztású személyek, a honvédségi beszerzések után anyagi ellenszolgáltatást kértek a honvédségi tulajdonban lévő gazdasági társasággal szerződő más gazdasági társaságoktól. A gyanúsítottak több millió forintot vettek át, melyet egymás között elosztottak.
    
Eddig két tábornokot, két ezredest és egy századost is gyanúsítottként hallgattak ki. A gyanúsítottak között van a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Főosztály jelenlegi és volt vezetője. A volt vezető katonai attaséként teljesítette szolgálatát, az ügy miatt hazarendelték szolgálati helyéről – olvasható a közleményben.
    
A közlés szerint érintett a védelemgazdasági főosztály, főosztályvezető ezredes rendfokozatú helyettese és a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alatt álló állami tulajdonú HM Currus Zrt. vezérigazgatója is.
    
A Budapesti Katonai Ügyészség költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés bűntette miatt folytat nyomozást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!