Viharfelhők Hagyó Miklós felett

Miközben sorra derül fény a Hagyó Miklós MSZP-s főpolgármester-helyettes által felügyelt cégeknél történt visszaélésekre, aközben a szocialisták nem Hagyót menesztenék, hanem Kocsis István BKV-vezért. Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke és Steiner Pál, a szocialisták fővárosi frakciójának vezetője sajtótájékoztatóján bejelentette: kezdeményezik a vezérigazgató menesztését, mivel a társaságnál kialakult helyzet megoldására vele nem látnak esélyt.

Steiner Pál a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: az SZDSZ mint koalíciós partner is részese a BKV-nál történteknek, hiszen a pénzügyeket felügyelő Ikvai-Szabó Imre az önkormányzati gazdasági társaságokkal kapcsolatos ügyekért Hagyó Miklós főpolgármester-helyettessel közösen felelős. Néhány nap alatti pálfordulásukat azzal magyarázta, hogy az úgynevezett főpolgármesteri kabinet néhány nappal ezelőtt hozott tízpontos határozata óta újabb adatok és nyilatkozatok láttak napvilágot.

A részletek a mai Magyar Nemzetben olvashatók. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!