Forrás: MTI
A Philae-egység landolása nemzetközi, összeurópai sikertörténet, amelyben a hazai tudományos élet és vállalkozói szféra jeles képviselőinek köszönhetően kiemelkedő szerepet töltött be Magyarország is – írja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében
A kormány fontosnak tartja az űrkutatás támogatását, hiszen ezzel a magyar kis- és középvállalkozások, egyetemi és akadémiai kutatóintézetek részvételét segítheti elő hasonló jelentőségű projektekben.
Az Európai Űrügynökség (ESA) huszonegy évvel ezelőtt elfogadott missziós terve vált valóra azzal, hogy a Rosetta-űrszonda leszállóegysége sikeresen landolt a 67P/Csurjumov–Geraszimenko üstökösön 2014. november 12-én. A feladat eredményes végrehajtásával a tudományos világ semmilyen más módon hozzá nem férhető, folyamatos és konkrét információkhoz jut a kis tömegű üstökösről – olvasható a kommünikében.