A Világbanknak finanszírozási programokkal vehet részt a megoldásban

Forrás: kormany.hu

A Világbank finanszírozási programokkal, fejlesztésein keresztül vállalhat szerepet a jövőben a migrációs probléma megoldásában; Varga Mihály szerint ez az egyik legfontosabb tanulsága a szervezet múlt hét végén tartott közgyűlésének.

A nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: a bevándorlás kérdése befolyásolta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank közgyűlését, szinte nem volt olyan beszélgetés, találkozó, amelyen a migráció kérdése és annak gazdasági hatásai ne kerültek volna szóba. Kifejtette: egyre inkább azt lehet tapasztalni, hogy a világ gazdasági vezetői, gazdaságpolitikusai a megoldást abban látják, hogy a kiváltó konfliktust kell kezelni, és helyben kell tartani azt a több milliós embertömeget, amely indulásra készen azt fontolgatja, hogy Európa felé veszi az irányt.

Hozzátette: a megoldásban a Világbank szerepe az lehet, hogy olyan finanszírozási programokat indítson, amelyek helyben biztosítanak megélhetést és jövedelmet a most útnak indulóknak,  továbbá békésebb körülményeket teremtenek a mindennapi élethez saját országukban, hogy oda vissza tudjanak térni. Vagyis a Világbank a közel-keleti térségben - Irak, Szíria, Jordánia, Libanon, vagy akár a szubszaharai régióban - a fejlesztésein keresztül próbálja majd a migrációs problémát kezelni, és ezen kell dolgozniuk a világ vezetőinek a következő hónapokban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!