A visegrádi együttműködés világszerte brand lett

A visegrádi országok együttműködése az unión belül a legszorosabb és leghatékonyabb, és mára világszerte branddé vált – nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának.

kdnp.hu – MTI

A miniszter szerint az elmúlt években a szövetség azért tudta fontosságát fenntartani, mert a józan ész alapján politizált, és bizonyította, hogy ésszerű gazdaságpolitikával a növekedés motorja tud lenni, és a bevándorlási hullámot is meg tudta állítani.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, Brüsszel „kipécézte" magának a visegrádi országokat: kötelezettségszegési eljárással fenyegetőznek ahelyett, hogy azon gondolkodnának, hogyan lehet az Európai Unió biztonságát helyreállítani.

Hozzátette: a külügyminiszterek tanácsában osztrák kollégájával egyetértettek abban, hogy az unión kívül kell eldönteni, kik azok a bevándorlók, akiket beengednek. Ha ezek a megoldások működnének, akkor Szijjártó Péter szerint megmenthették volna azoknak a menekülteknek az életét, akik a tengerbe fulladtak, és azok életét is, akik Európában terrortámadásokban haltak meg, mert nem engedték volna be a terroristákat.

A külügyminiszter hazugnak nevezte azt a megközelítést, amely szerint a közép-európai országok nem szolidárisak a többi tagállammal. Éppen ezek az országok szolidárisak, azzal, hogy nem engednek be illegális bevándorlókat Európába – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta azt is, hogy Európa minden idők legsúlyosabb terrorfenyegetettségével néz szembe, ezért az eddiginél sokkal nagyobb óvatosságot kérnek az utazóktól. Azt javasolta, hogy vegye mindenki komolyan az utazási tanácsokat és regisztrálja magát a konzuli szolgálat honlapján. Hozzátette: nyáron minden magyar külképviseleten 24 órás ügyeletet tartanak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!