Visegrádi megállapodás született a külső határ védelméről

Forrás: MTI

Megállapodás született a visegrádi országok között arról, hogy Csehország, Szlovákia és Lengyelország is részt vesz Magyarország déli határán az Európai Unió és a schengeni övezet külső határának ellenőrzésében – közölte magyar újságírókkal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban.

A miniszter a Törökország, Libanon, Jordánia és a nyugat-balkáni országok képviselőivel tartandó migrációs konferencián vett részt a többi uniós tagállam bel- és külügyi tárcavezetőjével közösen; a tanácskozást magyar kezdeményezésre szerveztek meg az uniós intézmények. A kormány eredetileg azt szerette volna, ha a konferenciát Budapesten tartják meg, de a miniszter elmondta, hogy ezt nem tekintik presztízskérdésnek, az a lényeg, hogy az unió foglalkozik a témával. Megjegyezte, hogy ez EU a kelleténél jóval később kezdett foglalkozni a Nyugat-Balkánon keresztül érkező migrációval, felkészültebb lett volna, ha előbb felfigyel a problémára.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!