kdnp.hu
Forrás: MTI
Visszafizettetné a kormány az állami vállalatok vezetőivel az idén felvett jutalmaik kétmillió forint feletti részét. A kormány ülésén felkérte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a jogi helyzettől függetlenül szólítsa fel az érintett állami cégek vezetőit az idén felvett jutalmak és prémiumok kétmillió forint feletti részének visszafizetésére.
A Kormányzati Információs Központ közleményében emlékeztetett arra, hogy a kabinet rendkívüli jelentést kért a közigazgatásban és az állami vállalatok vezetőinek idén kifizetett jutalmakkal és prémiumokkal kapcsolatban. A jelentés alapján az egyértelmű, hogy a közigazgatásban a jogszabály alapján járó egyéb juttatásokon kívül más kifizetés nem történt - tájékoztatott az információs központ, megerősítve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium korábbi közlését.
A Blikk hétfőn írt arról, hogy havi fizetése kilenc-tízszeresét kapta prémiumként tavalyi munkája elismeréséül több állami cég vezetője, a legtöbbet, 19,2 millió forintot Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója, Dávid Ilona, a MÁV vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.
A Fidesz politikusai hétfőn, majd kedden is jelezték, hogy nem helyeslik a milliós jutalmakat. Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott, hogy szerinte az érintetteknek eleve fel sem kellene venniük a prémiumot. Ha pedig már felvették, fordítsák jótékony célra.